A nyest megjelenése portánkon kezdetben teljesen ártalmatlannak tűnő dolog. Sokan nem is tulajdonítanak neki jelentőséget. A kezdeti óvatos felfedezést követően azonban egyre szemtelenebbé, zajosabbá válik a kis gonosztevő. Ezzel egyidejűleg a károkozás is megjelenik, ami szintén dinamikusan egyre több és nagyobb lesz. Legdurvább megjelenési formái a kigyulladt házak, valamint gépjárművek. Szerencsére nem minden esetben végződik így a nyestek tevékenysége, de mostanra már szinte mindennapossá váltak az olyan bejelentések, melyek igen komoly kártételről számolnak be. Érdemes tehát foglalkozni velük már a kezdeti szakaszban is.
Nyest a kertben
Amikor a nyest birtokba vesz egy adott területet nem kelt akkora feltűnést ami eléri az emberek ingerküszöbét. Kezdeti szakaszban csak lábnyomokat, madártollat, tojást, esetleg ürüléket lehet felfedezni. Akinek nem volt még problémája nyestekkel, annak fel sem fog tűnni a jelenség. Ezek nyomok lehetnek az udvaron, a kertben, teraszokon vagy járműveken. Lényeges azonban, hogy már a kezdeti szakaszban lépéseket tegyünk a megtelepedés megakadályozása érdekében.
A nyestek számára kedvezőtlen életfeltételek megakadályozhatják maradásukat. Lényeges, hogy saját portánkon ne juthasson élelemhez. Nézzük meg pontosan mit eszik a nyest.
Természetesen, ha már megjelent a nyest a kertben, számítani lehet az általuk okozott károk rendszeres megjelenésére is. Ellenőrizze rendszeresen az általuk kedvelt rejtekhelyeket, mint padlások, gépjárművek motortere. A járműveken, vagy járművekben okozott károkat nem nehéz felismerni, minden más esetben nyitott szemmel és füllel kell járni.
Nyest kiűzés 2 év garanciával. Hívja ügyfélszolgálatunkat bizalommal: +36 30 230 8595
Kezdetben amikor még a nyestek a kertben és az udvarokon szaladgálnak is nehéz nyomukra akadni, de a padlásokra vagy a falba beköltöző egyedek nyomait felfedezni még nehezebb. A falba beköltöző nyest kezdetben csak hangokat hallat, majd megjelennek a vizeletfoltok a plafonon. A padláson már első sorban vizuális nyomokat kell keresni, kezdetben nagyon apróakat és eldugott helyeken. Néha az ember által nem megközelíthető részeken hagyják nyomaikat. A nyest jelei kezdetben itt nagyon nehezen felfedezhetőek. Nézzünk azért néhány példát a kezdeti nyomok tekintetében.
A nyestkár dinamikája
A nyestek által okozott károk fokozatosan erősödnek, egyre kiterjedtebbek és költségesebbek lesznek. Vonatkozok mindez az épületekre és a járművekre egyaránt. Szinte mindent tönkretesznek ami az útjukba kerül. Napelemektől kezdve a szigetelő anyagokig szinte mindent. Olyan esettel is találkoztunk már amikor a vizelettel átitatott gipszkaron falon egyszer csak bekukucskált a nyest a lakásba. A rengeteg nedvességtől meggyengült anyag könnyű bejutási lehetőséggé válhat az állatok számára.
A mai árakat elnézve szerencsésnek mondhatja magát az aki néhány százezer forintból megússza a kártételek helyreállítási költségét. Az alkatrész árak, az építőanyagok ára, valamint a munkadíjak nem egyszer milliós tételt generálnak. Nem beszélve arról a jelenségről ami az ember türelmét teszi próbára és okoz jelentős bosszúságot. Teljesen új házakban és autókban tesznek jelentős károkat, ami az értékesítést, vagy a használatba vételt akadályozzák.
Nyest a padláson
A nyest beazonosítása egy igen fontos művelet a további intézkedések megtétele érdekében. A nyest ürülék jelenti a legegyszerűbb, és a minden kétséget kizáró bizonyítékát annak, hogy nyest van a padlásunkon vagy az ingatlan közvetlen közelében kertben, teraszon. További nyomok még a jellegzetes kártétel ( rágás, kaparás, stb ), illetve a vizelet nyomok és állati maradványok.
Nyest az autóban
Nyestek által járt környéken gyakori jelenség, hogy a járművek motorterébe is beköltöznek alkalmi jelleggel. Természetükből adódóan, ha már ott vannak kikaparják a szigetelést, valamint a kábeleket is elrágják. Így okoznak műszaki meghibásodást, vagy szélsőséges esetben tüzet. Amennyiben tudomása van nyest jelenlétéről a környezetében, ellenőrizze gépjárművét elindulás előtt. Nyest kiűzése autóból nem olyan egyszerű feladat mint azt elsőre gondolnánk. Sokan próbálkoznak folyékony kiűző szerekkel, vagy ultrahangos készülékekkel mindhiába. Tartós hatása egyiknek sincs mivel spray-k hamar elpárolognak, az ultrahangos készülékekhez pedig hozzászoknak. Ugyanúgy hozzászoknak mint a padlásokra kihelyezett társaik esetében.
Mit lehet tenni nyest ellen?
A nyest ellen gyakran elkövetett hibák sok esetben olyan hatástalan próbálkozások, melyek csak időhúzásra alkalmasak, amiből nincsen sok, ha megjelent házunk táján az állat. A nyest jeleit kezdetben felfedezni előnyt adhat számunkra. Ezt az előnyt nem célszerű elpazarolni hatástalan megoldásokra. Kérje szakemberük személyre szabott tanácsát. Gyorsan és véglegesen megszabadítjuk a kártevőktől.
Nyest kiűzés Ügyfélszolgálat
Telefon: +36 30 230 8595
E-mail: info@soskartevostop.hu
További információ a témáról: www.nyestkiuzes.hu