Sokan nem is gondolnák, hogy mennyire gyakran költöznek kártevők különböző épületek falai közé. Az épületek valamilyen módon leválasztott részeit jellemzően úgy alakítják ki, hogy azok hozzáférhetetlenek utólag. Kártevőktől megszabadulni ebben az esetben bontás nélkül nem megoldható modern házak esetében. A falba beköltöző nyestek motoszkálása, lármája rendkívül idegesítő tud lenni. Teljes mértékben lehetetlenné tudják tenni az éjszakai pihenést. Mit lehet tenni ilyen esetben és egyáltalán hogyan kerülnek oda?
Nyest a falban – a bejutás
Természetéből adódóan nagyon szeret szűk helyeken bujkálni a nyest. Szűk nyílásokon keresztül jutnak az épületekben, ahol képesek szinte az egészet bejárni. Fából, vagy gipszkartonból leválasztott részek mentén járatokat készítenek maguknak, így szinte az egész ingatlant körbejárják, ha erre a legkisebb lehetőségük megvan. Jellemzően beépített padlásterekben alakítanak ki maguknak rejtekhelyet, de nem ritka a falban befészkelt kértevő sem. Rejtekhelyét és közlekedési útvonalát a hangok alapján lehet egyszerűen beazonosítani. Ahol leggyakrabban hallani az állatot valószínűleg ott fészkel. Természetesen ez nagyban függ az épület műszaki kialakításától.
Nyest kiűzés 2 év garanciával. Hívja ügyfélszolgálatunkat bizalommal: +36 30 230 8595
Nyest a falban – zajok
Mivel a falba beköltöző nyestek rendkívül közel kerülnek az emberhez, ennek értelmében az általuk keltett zajok is tisztán halhatóvá válnak. A sivalkodás, szaladgálás jellegzetes a nyestekre jellemző nagyon hangos zajok által lehet beazonosítani őket. Más kártevő ennyire intenzív dübörgő hangokat nem kelt. Beazonosítás egyértelműsítése érdekében keressen nyest ürüléket a teraszokon és a ház körül. Amennyiben segítségre van szüksége a beazonosításban és mentesítésben, keressen minket bizalommal.
Nyest a falban – kiűzés
A padlással ellentétben a falban befészkelt nyesek ellen mindenképpen a kiűzés jöhet szóba egyedüli tartós megoldásként ebben az esetben. Cégünk által fejlesztett egyedi összetételű kiűzőszer minden hasonló helyzetben kiválóan működik. Bontás nélkül igyekszünk megoldani minden ilyen jellegű feladatot lehetőség szerint. Amennyiben erre nincs mód néhány körcikket emelünk ki a falból, amit később vissza lehet helyezni nyom nélkül. Aki viszont nem törődvén a kialakult problémával megvárja még a nyestkárok látványban és szagokban is megjelennek, az súlyos hibát követ el. A helyreállítás, vagy az esetlegesen elpusztult egyedek kiemelése és fertőtlenítés sokkal nagyobb bontásokkal és költségekkel jár.
Nyest kiűzés nagynyomású porbefújással
Nyest a falban és a padláson
Olykor előfordul, hogy padlása is van az épületnek és például gipszkartonnal beépített része is. Munkáink során találkoztunk már a falba befészkelt, de a padlást is rendszeresen látogató nyesttel/nyest családdal. Ebben az esetben mindkét szakaszon kiűzést kell alkalmazni teljes egészében, ami kimarad ott továbbra is megbújhatnak. Padláson porköd-képzést, falban porbefújást alkalmazunk.
Nyest a falban egy igen komoly probléma a tulajdonosok számára. A helyzet rövid megismerése után személyre szabott megoldási javaslatot biztosítunk minden érdeklődő számára. Keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeinken nyest kiűzéssel kapcsolatban.
Nyest a falban – kiűzés bontás nélkül
Minden esetben arra törekszünk, hogy bontás nélkül is megvalósítsuk a nyestek kiűzését. Akár kapcsolók, konnektorok, álmennyezet, világító testek stb. kiemelésével. Gyakran elegendő számunkra az így kapott bejutási nyílás, mivel rendelkezünk az erre a célra alkalmas legjobb felszereléssel. Néha azonban a nyest nehezen hozzáférhető helyekre alakítja ki fészkét. Mit teszünk ilyen esetekben?
Szerelőnyílások hiányában körkivágóval lehet közvetlenül hozzáférni a nyestek búvóhelyéhez és a kezelést elvégezni. A kiűzés után a kiemelt darabot szépen vissza lehet dolgozni nyom nélkül.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy a tető irányából miért nem lenne egyszerűbb megoldani a feladatot. Mivel az alábbiak megbontására lenne szükség a kívülről való bejutásnak.
- Cserepek kiemelése ( szakaszosan )
- Párazáró fólia kivágása
- Szigetelés kiemelése
- Tükörfólia kivágása
A bentről történő munkához általában egy körkivágó elegendő, még a kívülről történő munkához tetőfedő szakember jelenléte elengedhetetlen. Beépített padlástereknél ráadásul nagyobb üres területek is lehetnek a tető és a lakótér között, ezért duplán is bontani kell ami sokkal költségesebb megoldás lenne. Természetesen az épület előzetes ismerete nélkül pontos munkafolyamatot meghatározni nem lehet. Nagyobb elzárt területek szakszerű kezeléséhez viszonylag nagyobb méretű hozzáférési pontokat kell kialakítani a fenti videóban látottak szerint. A szóban forgó videóból az is kiderül, hogy miért.
Mi történik ha…
Mi történik abban az esetben, ha nem tesz semmit nyestek ellen. Egy kedves Ügyfelünkkel történt meg, hogy nem foglalkozott a problémával mivel annyira nem zavarta a dolog, nem akart költeni sem egy ilyen „jelentéktelen” kisállatra. Sajnos mint utóbb kiderült nagyon rosszul tette. Kis idő elteltével rettenetes bűz kezdett el terjengeni a házban. Az állat elpusztult a gipszkartonnal leválasztott egyik térben. Kibontva természetesen nem csak a tetem, de rengeteg ürülék és vizelettel áztatott szigetelőanyag is láthatóvá vált. Ilyen típusú munkához persze nagyobb részt kell eltávolítani a gipszkartonból, valamint a nyest által okozott károk kijavítása sem olcsó. Szerencsére vezetéket nem rágtak el ebben a konkrét esetben ( amiből volt néhány ) ezért müszaki hiba, vagy zárlat nem keletkezett.
Mindebből a tanulság, hogy semmilyen kártevőt nem szabad „lebecsülni” amelyik az ember közvetlen közelében telepszik meg és ott szaporodik. Információért hívja munkatársunkat bizalommal.
Nyest kiűzés Ügyfélszolgálat
Telefon: +36 30 230 8595
E-mail: info@nyestkiuzes.hu
További információ a témáról: www.nyestkiuzes.hu